énektanítás
Kutzora Edina
ÉNEKÓRÁK
15 éve tanítok magánórák keretein belül, kezdőkkel és haladókkal egyaránt szívesen foglalkozom.
Főként könnyűzenével és jazz standardekkel dolgozunk, de természetesen egyéni igényeket is figyelembe veszek. Hozhatod a kedvenc dalaidat!
Ha van kedved, affinitásod énekelni tanulni, várom a jelentkezésed!
bio
"Kutzora Edina dalszerző-énekes, előadóművész nevét olyan sikeres formációkból ismerhetjük, mint Yonderboi, Zagar, illetve számos más zenekarban is közreműködött énekesként.
Jelenleg az Erik Sumo énekesnője.
QTZORA néven pedig saját projektjének dalszerző-énekese. Debütáló Missing Support című EP-jével 2022 novemberében mutatkozott be. Bővebben...
Pályafutását Lakatos Ágnesnél, majd a Kőbányai Zeneiskola jazz-ének szakos hallgatójaként kezdte, majd 2000-ben a Magyar Rádió által megrendezett Garay Attila Jazz énekverseny döntőjében az Al Jarreau vezette zsűri döntése alapján megkapta a legjobb balladaénekesnek járó díjat."
"Az ének felszabadít, bátorít, gátlásokból, félénkségből kigyógyít. Koncentrál, testi-lelki diszpozíción javít, munkára kedvet csinál, alkalmasabbá tesz, figyelemre-fegyelemre szoktat. Egész embert mozgat, nemcsak egy-egy részét. Fejleszti a közösségi érzést. Kifejleszti, csírájában minden emberben meglevő zeneérzéket, ezzel megadja a műveltség alapját, amivel eztán szebbé, gazdagabbá teszi egész életét…"